Partnereink

Kiemelt szakmai partnerünk

FIVÉM – Fiatalok a Vidéki Értékek Megőrzéséért Egyesület

A FIVÉM egy olyan ernyőszervezet, amely a fiatalok és az idősebb mezőgazdasági szereplők között kíván hidat építeni. Ezt azáltal tesszük, hogy megszólítjuk és bevonjuk őket az agrárvilág mindennapjaiba, tevékenységeibe. Hiszünk abban, hogy az új generáció éppen úgy képes meglátni a vidéki élet szépségét, mint ahogyan azt az elődeink tették. A vonzó életpálya kialakítását a tudományos élettel szorosan együttműködve képzeljük el. Legfőbb célunk, hogy választ adjunk a XXI. század mezőgazdasági kihívásaira, ezzel is elősegítve a generációváltást, elköteleződve a vidéki értékek mellett.
Forrás: https://fiatalokavidekert.hu/

DEMKI – Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.

DEMKI – A Mi Közösségünk
A DEMKI a maga 11 telephelyével a város legnagyobb közművelődési intézménye. Majd mindegyik egységünk számtalan programot, lehetőséget kínál a helyi lakosoknak, és turistáknak egyaránt.
Forrás: https://demki.hu/

További partnereink

Szöveg Ötlet

És ki Ő?

Elsősorban a Te szövegíród!
Az, aki a legnagyobb elfoglaltságod közepette elkészíti a tartalmaidat, hogy Neked ezzel már ne kelljen foglalkoznod!
Az, aki életet lehel kopottas szövegeidbe, hogy felpaprikázza az olvasóid figyelmét!
Az, aki megtalálja azokat a legeldugottabb kulcsszavakat, amik a célközönséged fejében motoszkálnak!

Másodsorban a Te grafikusod!
Az, aki színekbe, formákba és kreatív elemekbe önti a látványról alkotott elképzelésed!
Az, aki a figyelemfelhívó mondanivalódat illusztratív módon fogalmazza meg.
Az, aki vizuális élménnyel segít Neked megragadni az emberek figyelmét!
Forrás: Szöveg Ötlet

DERCE MŰVEK Kézműves Pékség

Varga Péter
10 év külföldön való utazása és munkája után, 2019-ben az orfűi malommúzeumban találkozott a malom két kis macska lakójával: Dara és Derce. Annyira megtetszett ez a név számára, hogy elhatározta, ha neki egyszer péksége lesz, ez lesz a neve: #Derce.🍞A derce egy malomipari termék, ami a daránál finomabb, de a kenyérlisztnél durvább állagú. 2021-ban összeszedte az összes bátorságát, pénzét és belevágot a saját vállalkozásába, így született meg a Derce Művek. Kis kézműves pékségükbe hosszú érlelésű kenyereket, péktermékeket és süteményeket készítenek, ötvözzik a hagyományokat és a világban látottakat.🥖
Forrás: DERCE MŰVEK

Lábas CsabaSouchef

Szakmai vizsgája után egyből dolgozni kezdett és az első útja Ciprusba vezetett. Többször is visszatért, hogy megtanulja a szakma fortélyait de mégis csak a magyar föld, a hajdúság a szíve csücske. ❤️

Közel 7 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött főzőtt már a hortobágyi lovasnapokon, jó pár neves magyar és külföldi cheftől tanulta a szakma csinnyát binnyát, hogy kiktől:
Hajdú-Bihar megye
Németh László (Mesterszakács)
Boros László (mindenki Laci Bácsija)
Gonda Attila (világbajnok Mesterszakács)
Breitenbach Rezső (világbajnok Séf)
Pataki Zsolt ( Séf )

Ciprus
Radek Zalsky (Head Chef)
Charis Philippou 😁 (Executive Chef)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Pásztor András (szakács oktatom)

A fine dinig étteremtől a szabadtűzön való főzésig mindenben van tapasztalata.
Forrás: Lábas Csaba